A Tükör
KI ez az alak velem szemben? Ismerős valahonnan. Annyiszor láttam már, de ki lehet? Mi ez a fájdalom a szemében? Ez a szenvedés. Rossz nézni, de nem tudom levenni róla a szemem. Farkasszemet néz velem. Tőlem vár segítséget. Nem beszél. Csak áll ott és néz. Mit akar üzenni…A feszültség tapintható közöttünk. Mintha tudnám, mire gondol. Mintha már rég ismerném őt, vagy mégsem? A szeme a lelkemig hatol. Olvas bennem. Nézelődik…ideges…toporog. Nem tudja, mit tegyen. Erre gondol: „ki a bátor? Aki él, vagy aki meglesi a halált?” „AZ ember tudatlan és emiatt retteg. Ha az emlékezet tudná, milyen a vég, amivel lássuk be, valami új és szebb kezdődik, akkor kihalna az emberiség. Hiszen ki ne menekülne el? Nem…nem menekülnénk. Új utazás venné kezdetét. Végülis az élet célja a halál, ha jobban átgondoljuk. Elemészt a születéstől minket sanyargató halálos nemi betegség. Az Élet. Csak egy munkahely, és mi várjuk, hogy kirúgjanak minket.”- Ezt mondja, és várja, sőt kívánja, hogy a Főnök aláírja a felmondását. Ott a kérvény a kezében. Egy bicska. Szép kés. Nyele vörös, talán fautánzat. Pengéje kicsit rozsdás. Valami a markolatba van vésve. Kibetűzöm. A-N-N-A. Ismerős név. Neki is Ő volt a minden? Egy Anna? Vajon neki is csak az emlékei maradtak? És az üresség, amit a kedvese nélkül érez? AZ üresség, a kín, a bánat és a fájdalom? Ki tudja. AZ érzés, hogy esélye a boldogságra elszállt? Hogy ilyen lányt, nem talál még egyet? Hogy szereti Őt, még ha a lány nem is érdemli már meg? Ő is érzi vajon a kínt, ami engem mindig elővesz, ha bármi Rá emlékeztetőt látok, hallok… tökmindegy. Pedig az nem nehéz. AZ emlékek bármi láttán előtörnek. Látom a szemében. Így van ezzel ő is. Lelki társ. Szegény, sajnálom. Nem érdemli ezt. Tőlem vár segítséget. Bennem bízik. De már elege van a szenvedésből.
„Vajon ő is érzi a hatalmas kísértést, hogy felbontsa hűségesküjét az érzelmeivel és új társat keressen, és mással legyen boldog, másnak adja a boldogságát és a szerelmét? Igen, így érez”- gondoltam. Közben a torka alá emelte a kést. Megelégelte a világ és a létezés bántalmait. Tőlem vár segítséget. Ha nem állítom meg, megkezdi útját Csodaországba, még akkor is, ha csak egy kis időre lehet ott, hisz utána új munkabeosztást kap, és újra elkezdődik a folyamatos harc és kínlódás.
Nyakának szorította a kést. Éreztem a penge hidegét. Ekkor bevillantak a barátaim arcai és az Övé! És egy mondtat: „Amit elképzeltünk, arról sosem szabad lemondani”.
- Ne csináld!- kiáltottam. És láttam, ahogy hallgat rám, és eldobja a bicskát. Nagyot csattant a járólapon. Felvettem. Becsuktam. Megáldottam. Még egyszer belenéztem a Tükörbe. Még mindig Áron másik fele nézett engem. Az élettel teli, élni vágyó fivér a lélek mélyébe merült. Ma már nem jön elő. De már ő is aludni akar. Örökké aludni!
