Pontosan egy éve és 11 napja történt az, amikor összejöttem a barátommal... Ez a történet azt mutatja meg... hogyan is basztam el. És most a teljes igazságot írom.(2009. november 21.)
   A gimnázium első évét kezdtük el 2008 szeptemberében. Most képzeljetek el, egy visszahúzódó rocker lányt, hosszú barna hajjal, szemüveggel és mindig feketében. Ez vagyok én. Na meg egy rapper fiút... Osztálytársak vagyunk, minden nap találkoztunk. Állandóan csak szekáltuk egymást a másik stílusával. Mivel én messziről jártam abba a suliba, ezért eleinte nevelőapám anyjánál kellett laknom. Volt egy nap, amikor egész nap nem volt otthon, ezért próbáltam körbekérdezni, hogy ráér-e valaki arra, hogy kijöjjön velem. Senki nem ért rá. De informatika órán - mivel úgy volt hely, hogy egymás mellett kellett ülnünk - megszólított és azt mondta, hogy ráér... és kijönne velem. És gyakorlatilag innen kezdődik kettőnk története.
Délután kimentünk a teljesen üres focipályára. Nem találtunk más szórakozási lehetőséget. Hűvös volt már, eléggé fáztam. Gyakorlatilag átbeszélgettük a délutánt és én egyre jobban fáztam. Ő leült a padra és megkérdezte, hogy én miért nem ülök le. Erre annyit válaszoltam, hogy fázok és a pad meg amúgy is hideg. Felajánlotta, hogy üljek az ölébe. Én nem akartam, mert az nálam már gyakorlatilag valaminek a kezdetét jelenti. Végül addig-addig győzködött és mondogatta, hogy barátságból barátnői is beülnek mindig az ölébe, hogy végül megtettem én is. Zavarban voltam egy kicsit. Pár percig hallgattunk, kínos volt a csend. Majd kinyögtem, hogy mindjárt 5 óra... lassan hazaér nagyanyám. Elindultunk vissza... Én bőszen rágtam a rágómat és váratlanul megkérdezte, hogy van-e még egy rágóm. Mondtam, hogy csak ez az egy... A válasz természetesen az volt, hogy jó neki az is. Így történt meg az első csók... a többi meg már jött magától.
   Rengetegszer átbeszéltük ezt. Még később is. Azt mondta, hogy ő igazából csak az első 2-3 hét után szeretett igazán. Ez olyan rosszul esett, hogy én rávágtam, hogy én meg csak az első 2-3 hónap után. És ezzel akkorát hazudtam... mert már a kapcsolatunk első fél hetében visszavonhatatlanul beleszerettem. Nem érdekelt mennyire különbözünk, hogy mennyire más a stílusunk. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy én szeretem.
   November 10-én jöttünk össze... és januárban teljesen odaadtam neki magam. Ő volt az első. Ahogy most érzem magam, valószínűleg az utolsó is.
   Az első bonyodalom a születésnapi bulimon történt. Egyik barátnőmmel táncoltunk jópár tequila után. Aztán barátnőm hátulról megfogta a derekamat, hozzámsimult és táncoltunk. Hát igen, én azt hittem, hogy barátnőm az. De helyette, egyik haverom volt ott, amitől barátom nagyon ki is akadt. Barátom a mai napig azt hiszi, hogy vele volt valami. Pedig nem. Az a tánc egy véletlen volt. Kedvelem a srácot, mai napig jó barátom, de több nem volt soha. És nem is lesz.
   A második júniusban lehetett. Eszméletlen nagy barom voltam. Hagytam, hogy bepalizzanak, manipuláljanak és átbasszanak. Elmentünk barátommal strandra, ahol találkoztunk egy régi jó barátjával, aki ott nyaralt a környéken. (Legalábbis... ő hiszi azt, hogy jó barátja.) Beszélgettem a sráccal, aki elkezdte csapni körülöttem a szelet... Annyit mondta, hogy szeret, ő jobban szeret, mint barátom, jobban törődne velem, megtenne értem bármit, akar engem, szeret engem... hogy a végén elhittem. És itt volt a bökkenő. Megmondtam neki, hogy nem érdekel, mert barátomat szeretem. A srác nagyon ideges volt. Onnantól is ugyanezeket mondta, könyörgött, hogy szeressem... Amit így nehezen... de elért. Körülbelül két hétig szerettem. Aztán rájöttem, hogy nem is szeretem igazán és nekem barátom a minden, attól még, hogy lehet, hogy ő kedvesebb velem, meg jobban érdekli a lelki állapotom. Hát igen, de ekkor már nem volt mit csinálni... Ez a srác igazából csak azt akarta, hogy szar legyen nekem, miután megmondtam neki, hogy nem kell nekem... Először mikor barátomnál voltam rámírt msnen. Mindent úgy írt, ahogy szokott... Barátom fürdött éppen... én hülye, még válaszoltam is. Aztán barátom valahogy sugallatot kapott, hogy olvassa el a naplózott beszélgetéseket. Kegyetlenül kiakadt. És én kegyetlenül bántam. Mikor ezekre fény derült már rég lekoptattam a srácot, bűntudatom volt akkor is, el akartam mondani... De kiderült. Elolvasta a naplózottat, ráadásul a srác azt is terjesztette, hogy smároltam vele. Ami nem is volt igaz. Nem hitt nekem senki. Nagy zűrben voltam. Én nem akartam barátomat elveszteni. Szerettem, igen 2 hétig mást is szerettem. De közben barátomat... nem tudom lehet-e két embert szeretni. Szerintem lehet, de valahogy az egyiket mindig egy kicsit jobban. Nekem mindig barátom volt az, akit jobban.
   Nem tudom hogyan, de nagy nehezen sikerült tisztáznunk a dolgokat. A nyár gyakorlatilag csendesen telt el. Habár barátomnak van egy haverja itt, a városunkban. Ugye hozzánk sok ember jár, a családunknak sok barátja van. A srác azt hitte, hozzám jött az egyik. Hát rohadtul nem. De barátomnak elmondta... és természetesen én lettem a szar.
   Nyáron rengeteg helyen voltam. Rengetegen akartak velem összejönni a különböző bulikon és fesztiválokon. Volt egy-két gyerek, aki megtetszett, de elküldtem őket. Nem akartam megcsalni. Szerettem. Szeretem. Azért írom le ezeket... hogy végre tisztázzam magam és a dolgokat is magamban. Valahol muszáj. Talán ez lesz a legjobb hely.
   Elkezdődött az iskola. Egy kissé elhidegültünk egymástól. Aztán minden újra olyan lett, mint amilyennek lennie kell. Egy dolgot kivéve... A kollégiumban volt egy fiú, aki tetszett, de nem akartam tőle semmit. Eleinte. Csak rossz embereknek mondtam el, hogy tetszik. Állandóan mondogatták, hogy milyen jól összeillünk, milyen aranyosak lennénk együtt, milyen jó lenne, ha nem csak barátok lennénk, és hogy biztos nem csak barátok vagyunk... Hát igen, pedig barátok voltunk. De gyenge vagyok és manipulálható... rohadtul elbasztam, mert elkezdtem rá nyomulni. Jól tette, hogy megmondta, hogy maradjunk inkább barátok. Nagyon örülök, hogy így lett. És ezt mind úgy csináltam, hogy barátom ott volt.  De azt, hogy nyomulok rá... azt is rossz embereknek mondtam el. Szobatársaimnak, akik mindent kitálaltak barátomnak. Ez is akkor derült ki... amikor már lezártam magamban, hogy vége és nem akarok semmit, mert barátomat szeretem igazán. De már nem volt mit tenni.
   Szakított velem... Nem hiszi el, hogy szeretem. Pedig nagyon, és annyira bánom amit tettem. Gyenge vagyok és túl könnyen manipulálható. Ráadásul nem fog vissza senki, én meg nem látom át, amit teszek. 1 évet töltöttünk együtt és 11 napot. Ma, 2009. november 21-én szakított velem, 2 órakor. Szeretem és örökké fogom is... Soha senkit nem szerettem ennyire. Soha nem is fogok. Sok esélyt nem látok arra, hogy újra összejöjjünk... Pedig igazán szeretem. Nélküle nem tudok élni és nem is akarok. Ő a mindenem... és én elbasztam és elvesztettem. Ha legalább az időt visszaforgathatnám...

A Tükör

KI ez az alak velem szemben? Ismerős valahonnan. Annyiszor láttam már, de ki lehet? Mi ez a fájdalom a szemében? Ez a szenvedés. Rossz nézni, de nem tudom levenni róla a szemem. Farkasszemet néz velem. Tőlem vár segítséget. Nem beszél. Csak áll ott és néz. Mit akar üzenni…A feszültség tapintható közöttünk. Mintha tudnám, mire gondol. Mintha már rég ismerném őt, vagy mégsem? A szeme a lelkemig hatol. Olvas bennem. Nézelődik…ideges…toporog. Nem tudja, mit tegyen. Erre gondol: „ki a bátor? Aki él, vagy aki meglesi a halált?” „AZ ember tudatlan és emiatt retteg. Ha az emlékezet tudná, milyen a vég, amivel lássuk be, valami új és szebb kezdődik, akkor kihalna az emberiség. Hiszen ki ne menekülne el? Nem…nem menekülnénk. Új utazás venné kezdetét. Végülis az élet célja a halál, ha jobban átgondoljuk. Elemészt a születéstől minket sanyargató halálos nemi betegség. Az Élet. Csak egy munkahely, és mi várjuk, hogy kirúgjanak minket.”- Ezt mondja, és várja, sőt kívánja, hogy a Főnök aláírja a felmondását. Ott a kérvény a kezében. Egy bicska. Szép kés. Nyele vörös, talán fautánzat. Pengéje kicsit rozsdás. Valami a markolatba van vésve. Kibetűzöm. A-N-N-A. Ismerős név. Neki is Ő volt a minden? Egy Anna? Vajon neki is csak az emlékei maradtak? És az üresség, amit a kedvese nélkül érez? AZ üresség, a kín, a bánat és a fájdalom? Ki tudja. AZ érzés, hogy esélye a boldogságra elszállt? Hogy ilyen lányt, nem talál még egyet? Hogy szereti Őt, még ha a lány nem is érdemli már meg? Ő is érzi vajon a kínt, ami engem mindig elővesz, ha bármi Rá emlékeztetőt látok, hallok… tökmindegy. Pedig az nem nehéz. AZ emlékek bármi láttán előtörnek. Látom a szemében. Így van ezzel ő is.  Lelki társ. Szegény, sajnálom. Nem érdemli ezt. Tőlem vár segítséget. Bennem bízik. De már elege van a szenvedésből.

„Vajon ő is érzi a hatalmas kísértést, hogy felbontsa hűségesküjét az érzelmeivel és új társat keressen, és mással legyen boldog, másnak adja a boldogságát és a szerelmét? Igen, így érez”- gondoltam. Közben a torka alá emelte a kést. Megelégelte a világ és a létezés bántalmait. Tőlem vár segítséget.  Ha nem állítom meg, megkezdi útját Csodaországba, még akkor is, ha csak egy kis időre lehet ott, hisz utána új munkabeosztást kap, és újra elkezdődik a folyamatos harc és kínlódás.

Nyakának szorította a kést. Éreztem a penge hidegét. Ekkor bevillantak a barátaim arcai és az Övé! És egy mondtat: „Amit elképzeltünk, arról sosem szabad lemondani”.
- Ne csináld!- kiáltottam. És láttam, ahogy hallgat rám, és eldobja a bicskát. Nagyot csattant a járólapon. Felvettem. Becsuktam. Megáldottam. Még egyszer belenéztem a Tükörbe. Még mindig Áron másik fele nézett engem. Az élettel teli, élni vágyó fivér a lélek mélyébe merült. Ma már nem jön elő. De már ő is aludni akar. Örökké aludni!

El tudjátok képzelni h milyen szar érzés tudni h nem vagy képes elszórakoztatni (msn-en) az imádottad? Tudom h honvágya van, nem fogadja be az osztály, nincs barátja sem az uj helyen, én is hiányzom neki és nem tudom felvidítani, elszórakoztatni :( Meg vagyok lőve, mindig csak Őrajta jár az eszem, így semmi hülyeség nem jut eszembe, nemtudok a semmiből hülyeséget csinálni :( Nem tudom elszórakoztatni ><, és ez kurvára idegesít, ha megszakadok sem vagyok rá kéeps..úgy hiányzik :'(

NA ez egy érdekes dolog. Összefügg az "emberiszonyommal", én csak így hívom. Nem szeretek emberek között lenni, nem érzem magam jól köztük. Világéletemben kiközösítettek, csúfoltak, stb..Luna ismeri az érzést, jobban mint én :(
Vannak barátaim+Luna, aki barátom és az igazi is egyszerre. Ha van időszak mikor hullámvölgyben is vaygunk, naygon jól kijövünk egymással.
Na visszatérve a témára a csúfolással és az el nem fogadással azt érték el h felépítettem magamban egy falat, ami megvéd mindentől, és alig hatol át rajta vmi/vki. 2 ember van azthiszem jelenleg akik képesek erre. Egyik a barátom akit 14 éve ismerek..hívjuk őt $kilee-nak. Ő akármilyen szarul vagyok is a szívemhez tud beszélni, fel tud vidítani szinte minden esetben. Eddig egyszer nem jött neki össze, akkor mikor Lunától jöttem haza..és búskomoran néztem a 2 órás buszút elé :'( A másik pont Luna..ő nem egyszrűen betud hatolni a falam alá (perverz fantáziát tessék takarékra tenni!) és a szívemhez szólni. Ő egyszerre hat a szívemre, lelkemre, agyamra, testemre..mindenemre, minden kis porcikámra (Nem Édes, a porcika még mindig nem a polski becézése =) ). Mostanában sikerült csak elérnem h a világ szépségéből észrevegyek vmit is..sikerült pár rést nyitni a falon..pár téglát kilazítani.  

Nem szeretem az embereket, leírom mégegyszer. Épp ezért készülök állatorvosi pályára, v olyanra ahol állatokkal foglalkozhatok. Az állatok sokkal "emberségesebbek", mint a lény amiről ezt a kifejezést elnevezték!
MI AZ EMBER? EGY szó: büntetés!

A mostani érzéseim sokban különböznek attól amit január-április környékén éreztem. Akkor jártunk először..és itt jött egy "kis" probléma...Egy előző bejegyzésből, a szívcsapdából, megtudhatjátok nagyjából mi történt. Akkor tanultam meg h mi az h igaz szívből szeretni vkit, milyen ha elveszted azt (mert én azt hittem h örökre elvesztettem az én Lunám) akit igazán szeretsz, és akivel örökre együtt akarsz maradni.."Akkor fedezed fel vminek az értékét, ha már nicns meg", az én esetemben természetesen személyről van szó. Megtudtam milyen 2 lányt szeretni, milyen vkivel együttlenni, akivel érzed h kettőtök között vmi nincs re4ndben, nincs összhang, és közben Ő is ottvan, szíved választottja de nem ölelheted meg mert akinek a kezét szorongatod (v nem), az kocsielé ugrik ha meglátná.

Egy fontos emlék (drága, Te emlékezni fogsz): akkori bnőmmel, a tájékozatlanok kedvééért, Vikivel, és Lunával kimentünk a játszótérre, leültem a hintára, az egyikre..Viki csinálta az agyát ami gyakran megesett..mintha félt volna tőlem..mindegy..ez más gondolat máskorra.
Én ültem szomorúan a hintán, egyrészt mert úgy viselkedett ahogy, másrészt mert vágakoztam Luna után, tudtam h roszul döntöttem az annak előtte levő hónapban, rájöttem mit tettem, ráébredtem h mit kell tennem, h Vikivel nem lehetek boldog, mert a szívem ezt súgta. Másnap hát igen..megtörtént aminek meg kellett történnnie. Nem akartam huzni az időt, és az pluszban senkinek sem lett volna jó, ha halogatom a döntést..És alig hittem el..de Lunától kaptam még egy esélyt, annak a sok fájdalomnak az ellenére ami közvetlenül v közvetetten miattam érte.

Minden percben kínoz a fájdalom, h nincs velem, minden pillanat kínzás..egy örökkévalóság..minden pilanatban meghalok..és ujraéledek..és azt sem tudom mikor láthatom megint.

"Egyértelmű, hogy fájdalom gyötri, de nem a jellenlegi barátnője iránt, elvesztett barátnőjét síratja"

Helga: nincs igazad, tudnod kell h több mint 100 km-re lakunk egymástól, csak ritkán találkozhatunk, nyáron is keveset lehettünk együt. Kérlek ne csodálkozz h megsiratom azt h elvtte Őt a busz...én azt szó szerint értettem. Tudnod kell azt is h én ott helyben..a Veszprémi pályaudvaron a busz mellett, majdnem elsírtam magam. Ez nem vicc! Alig bírtam magam visszafogni..Kurva szar érzés látni azt, hogy a buszon ül az akit tiszta szívedből szeretsz, aki olyat adott neked amit senki más nem tudna, és ami hiányzott az életemből 16 évig! Igazi szeretetet! És elfogadot olyannak amilyen vagyok, gyerekesnek, és lökötnek, aki mindenből viccet csinál..szinte mindenből, és akin nagyon nehéz néha sokszor kiigazodni. Na szal nagyon szar látni..tudni..h pár perc mulva elmegy a busz..magával viszi őt és jó ideig nem láthatod a szerelmed, nem lehetsz vele, nem érintheted, nem ölelheted.
Az Éjjel-ben is őt siratom, hogy félreértés ne essék!

Minden nap ugy kelek h haragszom a világra kicsit, h nincs velem. Egész nap emészt a fájdalom a szívemben h távol van tőlem, és csak az emlékeimben van velem, és lélekben. Megtudod ezt érteni? A szenvedést? Ami már december közepe óta tart? És mióta találkoztunk azóta mégjobban kívánom őt, mégjobban vágyok Rá, mégjobban fáj h nicns velem..szó szerint sóvárgok, hogy Vele lehessek!

Nem tudom fel tudod-e fogni..de mi ugy szerettünk egymásba h nem is ismertük egymást. Na erre varj gombot, mert akármit mondasz lehetséges! ÉS én még mindig meg vagyok győződve h mi egymásnak vagyunk teremte, sosem éreztem magam olyan jól senkivel sem mint Vele, csak a legjobb barátommal akit lassan 14 éve ismerek. Ő az egyetlen akivel boldog lehetek!

Egy régebbi gondolatom, szépen, hosszan kifejtve. Írtam: 2008. június 25., 13:03:53

Függetlenség Angyala=LUna
SZivárvány=Viki

A szívcsapda

Ez egy különleges jelenség, olyan dolog, ami nem történik meg túl gyakran. Csak az tudhatja, miről beszélek, aki átélte már.

Érzeted már úgy magad, mintha egy hatalmas súly taposná, nyomná, lapítaná a lelked, a szíved? Én pont ezt érzem. Ráadásul tisztán érzem, hogy a szívem szó szerint ketté akar szakadni. A gondokat természetesen az én befolyásolható, szerelmet kereső személyem okozta. Két lányt szeretek egyszerre, szerelemmel, a szívem megosztott, aki meg tud érteni, az olyan, aki átélte már ezt.

Beleszerettem a Függetlenség Angyalába (továbbiakban F.A.), akit rég ismertem, tökéletesen megértettük egymást, és olyan történt, amire számítani sem mertem: viszontszeretett, holott barátja volt. Ő az én lelkem másik fele, a 2 legcsodálatosabb lány egyike, akiket csak ismerek (de azt hiszem, hogy ő a csodásabb). Szinte a testvérem. Jó fej, megértő, a szíve hatalmas, és még annyi bántás után is, amit okoztam, szeret. Értitek?! Szeret! És már nem haragszik rám, holott én…én…én...a fejem a falba verném, mert egy ökör vagyok, hogy csak így eldobtam magamtól… Olyan dolgokat mond nekem magamról, amiket én sem tudok… Őelőtte valami módon kibontakozhatok, csak egyvalakivel lehet úgy hülyülni, mint Vele. Csodálatos lány, akiért meg is halnék. Sokáig azt hittem, hogy sikerült őt elfelejteni, mert anno ezt akartam, de már ez megváltozott, sőt, visszaforgatnám az időt, ha lehetne… A szívem mélyén volt elrejtve, de ugyanúgy szeretem, mint egykoron, nem tudok rá haragudni, erre az angyalra, akivel annyi rossz történt, akit annyi dolog alakított, és aki megbízik bennem annak ellenére, hogy összejöttem a Szivárvánnyal, az egyik legjobb barátnőjével. Beleszerettem, 2 lányt szeretek és imádok egyszerre, az egyiket ismerem, mint magam, a másikról ehhez képest szinte semmit sem tudok. Az egyiket mintha mindig is ismertem volna, a másikat csak pár hónapja ismerem. Mindkettő engem akar, értem eped, velem akar lenni. Ez a súly végtelen hegyként nyom, a nehezék lassan, szépen lassan elviselhetetlen lesz majd, és talán el is emészt. Bármit megadnék azért, hogy ne szenvedjenek miattam! Akkora barom vagyok, hogy miattam a Szivárvány megint megutálta azt aki, mint egykoron és most is, a Nap azaz BoBó Bogár kegyeltje, mert én marha elcsesztem, ezt is. Annyi szenvedést okoztam mindkettőnek, főleg az én angyalomnak, a szívem vérzik érte, mardos a lelkiismeret furdalás, és a tény, hogy lehet…hogy lehet…sosem lehet tán az enyém… Pedig szükségem van Rá, az életem része, és a lelkem másik fele, a testvérem, akit, úgy érzem, már életek óta ismerek. A lelki kötelék elszakíthatatlanná lett már kettőnk között…Leesett egyszer a lépcsőn, rá 15 percre én is. Hajnali egykor ő is felriadt az órámra, mint én. Egy éjszaka nem tudott aludni, pont, mint én. Elfogadott mindig is olyannak, amilyen vagyok, mindig meghallgatott, ha bajom volt segített, elmondhattam, ő szintén. Igaz, már ő is bántott meg engem, de…de…de nem tudok rá egyszerűen haragudni, olyan mély nyomot hagyott bennem, akármi is történjék, örökre szeretni fogom/foglak ^^  Nagyon szeretem őt, de a Szivárványt is, de hogy melyikkőjüket jobban,  azt mondja meg az, akinek Imre az anyja.

Félek, hogy anno rossz döntést hoztam, és most már nem lehet olyan döntést hozni, ami mindenkinek jó, az egyikük életét biztos, hogy elkúrtamL. Mindkettőjüket akarom, és mindkettőjükkel jól elvagyok. De ami igaz, az igaz: a F.A.-val jobb :$. Ajj…mi lesz ebből? És most nézzem pozitívan a dolgokat? Érdekes lesz…

Először is egy novella, az általam írt első. Haver olvasta eddig csak, szerinte jó. Kíváncsi vagyok, ki mennyit ért belőle, itt pedig haver blogja..kis gondolkodó ő is: http://alkotas.blog.hu

A törött szárnyú madár

De jó lehet annak a verébnek ott az ereszen…Csipognak a kicsik, de ő boldogan visz nekik enni…És az a kóbor kutya? Igaz, nincs gazdája, de szabad, és tudja, mit akar, tudja, mit tesz, mit nem, azt teszi, amit akar…Hja…ameddig le nem puffantják, de ÉL! ÉL! ÉL! Nekem meg itt a kalitka, meg a törött szárnyam, ami ki tudja, mikor gyógyul meg… A többi madár, és nem madár pedig éli életét. Igaz, hogy tudatlanságuk börtönében vergődnek, és nem bírnak rájönni, hogy egy pár, egy barát többet ér végtelen adag tubifex kukacnál… Én mit érek vele, ha elengednek? Semmit. Lezuhanok, éhen pusztulok, vagy felfal valami. Legyünk bizakodóak, optimisták, de most inkább realisták. Vagyok én, van pár szabadon szárnyaló barát, és egy kalitkába zárt tojó. De Ő ép szárnyú! Honnan estem le, mikor, és főleg: hogyan? Mennyi idő alatt tört el a repülőkém? Bocsánat…mennyi idő alatt törtem el magam… mennyi idő alatt tudtam a fejemre húzni a csuklyát, és mennyi küszködéssel, azért, hogy most kis réseken engedjem be a napfényt? Mennyi idő alatt épült az a zárt osztály a csuklya alatt, ahonnan nem tudok szabadulni, csak néha-néha tudok kiszökni, vagy kitekinteni a az ablakon a gumiszobából, amin sokszor nincs is ablak? Csak nézem a felhőket, az eget, és szabadságra vágyom, de félek, fél szárnyal, lezuhanok és kitöröm a nyakam. Bár, ha megkérem, biztos repül velem fél oldalról, és segít fennmaradnom, meggyógyítani a törést, de elég lenne, ha csak fogná a kezem^^.  A szabadság küzdelem, és lehet sokszor félelem is, de lehet, hogy a titok nyitja a KÜZDELEM?

Egyszer egy bölcs Sas ezt mondta nekem: „Küzdj sokat, és még annál is többet, lehet ez sem lesz elég, de küzdj!”